Mindig is ezt tettem. Nem igazán tudnék olyan pillanatot mondani az életemből amikor én irányítottam, én döntöttem és nem pedig csak hagytam, hogy magával sodorjanak az események.Folyton arra gondolok, mit csinálok rosszul, miért nem élem az életem. Miért érzem úgy, hogy szeretem ezt az életmódot, hiszen közben viaskodom magammal állandóan.
Hátborzongató arra gondolni, mi lehetne, ha tettem volna bármit is. De csak hagytam, mindig csak engedtem a nyomásnak és mindig össze is törtem alatta. Nem is tudom, hogyan rakhattam magam össze minden alkalommal. A kirohanásaimat már lassan én sem bírom elviselni. Rágódom és az önmarcangolás sötétjében rekedve, kiáltozom segítségért. Ami tudom, hogy addig nem jön amíg én össze nem szedem magam.
Néha arra gondolok, hogy minden amire én vágyom, az igazából mások elképzeléseinek tükröződése. Elvárják tőlem, szeretnék ha olyan lennék. És én ezek szerint élek, ami nagyon-nagyon nehéz. Az elvárások nőnek és én már nem tudom melyikhez kellene felnőnöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése