Időhurok

Nem tudtam megbirkózni az idő múlásával. Nem is a testem változásaival, inkább a lelkem képtelen volt tartani az iramot. Gyereknek érzem magam és sokat gondolok arra, mit élnék meg éppen, hogyan tenném ha újra megtörténne. A múltam tényleg a földhöz szegez és nem jutok előrébb. A dolgok csak megesnek körülöttem és mire feleszmélek egy-egy pillanatból már rég elillant.
Valahol ott ragadtam, mint egy időhurokban, úgy ahogy áthelyezik magukat a sci-fiben a fiktív szereplők. A múlt és a jelen között elromlott valami és a semmi közepén lebegek tehetetlenül nézve magam távolról. Mint, ha nem irányíthatnám az életem. 
Pedig ez, ahogy mondják, elhatározás kérdése. Én mégis a depresszió kellős közepén csücsülve csak hallgatom a kritikákat. Mit kéne, hogyan kéne.
Talán nem én vagyok a hibás? Az idősebbek hajlamosak elfelejteni mit is csináltak az én koromban. És talán-talán nem is vagyok úgy lemaradva. Nem tudom.
Szeretnék élni! Úgy igazán, remélem egyszer úgy érzem majd, hogy igen! Itt vagyok, itt vagyok végre, ahol lennem kell! És akkor, amikor itt kell lennem.